A modernkor egyik örök dilemmája, hogy hogy egyeztethető össze a családalapítás és a karrierépítés. Megtalálni az egyensúlyt az élet két domináns területe között igen fáradalmas és kimerítő próbálkozások sorozata. Mindkét nem erősen érintett a kérdésben, csak eltérő aspektusokból nézve. A nők esetében sajnos kicsit drámaibb a probléma, mert széles körben vallott felfogás szerint választaniuk kell aközött, hogy gyermeket szülnek vagy karriert építenek. A helyzet szerencsére javuló tendenciát mutat és látható, hogy egyre több a munkájában is sikeres nő áll helyt otthon édesanyaként is. Az ő esetükben nagy hangsúly tevődik a szervezésre és a logisztikára, hisz nem egy lehetetlen küldetésről beszélünk, de tény, hogy részükről több energiabefektetést igényel. A férfiaknál ez némiképp árnyaltabban jelentkezik, ugyanis náluk nem feltétlenül a családalapítás és a karrierépítés között kell dönteni, hanem inkább megtalálni azt a középutat, hogy a munka ne menjen a családdal töltött értékes együttlét rovására, és fordítva se történjen meg ez.
Ha nagyobb befolyással szeretnénk lenni életünkre és szélesebb rálátást igénylünk az egyensúly megtalálása érdekében, akkor alkalmazhatjuk a következő coaching módszert, amely megkönnyíti a szervezést, támogatja az idő értékesebb felhasználását, megteremti a lehetőséget a különböző területek jobb összehangolására, ezáltál az életminőségünket is javítja. Egy coaching beszélgetés alkalmával részletesebb elemzésre van lehetőség, mely segítségével komplexebb képet kaphatunk, de a gyakorlat otthon is elvégezhető és már ezzel is egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz.
A feladat lényege, hogy nevezzük meg életünk 4 fő területét, azon aspektusait, ami a legfontosabb számunkra, például: magánélet/család, karrier, hobbi/kedvtelések, sport, egészség stb. A módszer előnye, hogy teljesen személyreszabható és eredményorientált. A feladat alkalmazása szerint - egy meghatározott intervallumon belül, egy vagy maximum két hét erejéig - minden este szánjunk rá 10 percet, hogy végig gondolhassuk és le is jegyzetelhessük mely területen, hogy "teljesítettük" aznap, mit tettünk érte, milyen minőségben voltunk jelen, mit tettünk hozzá, majd a végén pontozzuk az egyes területeket egy 1-10-ig terjedő skálán, hogy mennyire vagyunk elégedettek a teljesíteni kívánt eredményekhez képest.
A folyamat végén vessük össze a jegyzeteket és tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:
Mennyire vagyok elégedett az eredménnyel? Erre számítottam? Mi döbbentett meg leginkább? Melyik területtel foglalkozom túl sokat/keveset? Min javíthatnék? Hogyan változtathatnék ezen? Mi lenne másképp, ha az egyes területekre jobban odafigyelnék? Milyen hatással lenne ez rám és a környezettemre nézve?
Kaluzsnyi Debora
+36 30 901 3202
Sikerorientált coaching
